A munkavédelmi szabályzatot elkészíteni nem kötelező, azonban a munkahely, a végzett tevékenység, a munkakörök típusa megszabja annak szükségességét. Mindenképpen tanácsoljuk a Munkavédelmi Szabályzat elkészítését, hisz ebben rögzíthető az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés előírt követelményei, mely által a Munkavállaló is nyugodtabb lehet, hisz ez valamiféle védettséget biztosít számára, valamint a munkavégzés hatókörében tartózkodóknak és az Ügyfelek számára is.
A Munkavédelmi Szabályzat szerkezetét és tartalmát sem szabja meg semmi, azonban a Munkavédelmi Törvényt és annak alapelveit érdemes alapul venni. Mivel a Szabályzat elkészítése szakszerű előkészítő munkát igényel, így annak tervezetét munkabiztonsági szakemberrel szükséges elvégeztetni, amit már maga az egyéni védőeszköz juttatási rend (EVE) kialakítása is indokol. A Szabályzat elkészítésébe be kell vonni foglalkozás-egészségügyi Szolgáltatót, és tanácsos a különböző jogi és műszaki tudással rendelkező szakembereket is.
A Munkavédelmi Szabályzat részét kell, hogy képezze a munkahelyi eljárásrendnek, belső szabályok rendszerének, illeszkednie kell az SZMSZ-hez (amennyiben van), illetve a meglévő utasításokhoz, szabályzatokhoz.
Amennyiben teljes biztonságra törekszik, melyet a Munkavédelmi Szabályzat elkészítése és az abban foglaltak betarttatása garantál, úgy ajánlatkérőjét elküldheti a Kapcsolat menüpont alatt, illetve az itt megadott telefonszámon szakértő kollégánk szíves rendelkezésére áll.