Öko gyermekprogramok

ÖKO-HúsvétEHS Focus ÖkoHúsvét-1

 

A Ráckevei Árpád Fejedelem általános Iskola második alkalommal nyerte el a megtisztelő ÖKOISKOLA címet, melyet 2018-ig viselhetnek. Ennek jegyében, az idei évben először (március 19-én) került megrendezésre az ÖKO-HÚSVÉT kézműves délután. A program kezdeményezésében és annak lebonyolításában Varga Viktória ügyvezetőnk is aktívan részt vett, cégünk pedig egy jelképes összeggel támogatta a rendezvényt. Hagyományteremtő szándék és a környezet védelme vezérelt abban minket, hogy egy ÖKO-ÜNNEPEK sorozatot indítsunk el. Főként természetes alapanyagok, illetve hulladékok felhasználását helyeztük előtérbe a foglalkozásokon, így készültek húsvéti ajándékok: fonalcsibe, gipszfigura, magvakkal díszített hímes tojás. Kicsik és nagyok egyaránt dolgoztak, nagyon szép alkotások készültek. Aki eljött hozzánk ezen a szombat délutánon nagyon jól érezte magát!

EHS Focus Öko Húsvét EHS Focus Öko Húsvét

EHS Focus Öko Húsvét